Felhívás

Tisztelt Gölleiek és volt Gölleiek!

2015 őszén megalakult községünkben a helyi értéktár bizottság, melynek vezetőjévé engem választottak. A bizottság alapvető feladata, a helyi értékek értéktárba vételét kezdeményező előterjesztések elbírálása. Ugyanakkor szerepet szeretnénk vállalni az értékek felkutatásában is. Sikeresen pályáztunk a helyi értéktár kialakítására az alábbi szakmai program alapján:
Gölle legnagyobb helyi értéke az igen jó minőségű termőföld és az itt élő emberek ahhoz való erős kötődése. Ez a kötődés a falu történelmében, hagyományaiban, emlékeiben és leghíresebb göllei: Fekete István írói munkáiban is fellelhetőek. Fekete István munkássága megismertette az egész országgal, de országhatárainkon túl is, a település nevét. Kevés író írt ilyen szeretettel szülőfalujáról, mint Ő. Sokan keresik fel mai napig is szülőházát, mely emlékházként működik, keresve a Kácsalját, Cöndét, a Potyondi malmot és a szeretett göllei embereket.

Helyi értéktárunk kialakítását tehát az író szellemi öröksége és az általa is gyakran megjelentetett paraszti élet még fellelhető értékeinek felkutatásával, értéktárba vetetésével és bemutatásával szeretnénk megalapozni.

A göllei parasztember mindig is dolgosságáról, a föld és az állatok szeretetéről volt híres. Fel kívánjuk kutatni a faluban még fellelhető korabeli szerszámokat, gépeket, háztartási eszközöket. A Göllében tenyésztett bikák rendszeresen vettek részt országos kiállításokon, versenyeken, ahonnét szép sikereket elérve tértek haza. Ennek emlékeit őrzik az ott kapott oklevelek, fotók. Az önkormányzat célja, hogy megmentse a még megmenthető tárgyi emlékeket az utókor számára. megvásároltuk Gölle egyik legöregebb parasztházát , ahol felújítás után helytörténeti kiállításon mutatnánk be helyi értékeinket.

Egy megjelenő kiadványban szeretnénk bemutatni és népszerűsíteni értéktárunkat.

Megkérünk mindenkit, aki bármely formában tudja segíteni munkánkat, tegye meg, jelentkezzen nálam.

Tóbiás Ernőné
alpolgármester, helyi értéktár bizottság elnöke.
E-mail: takma@kapos-net.hu

Comments are closed.